Kapcsolat

Támogatóink

Együttműködő partnereink

Történetünk

Csókos Varga Györgyi és Csákvári Nagy Lajos a Képzőművészeti Főiskolán végeztek az 1940-es évek végén. Mestereik Bernáth Aurél, Szőnyi István, Boldizsár István és Fónyi Géza voltak. Csákváron alapítottak családot, majd 1955-ben a két fiatal képzőművész öt gyermekével Etyekre költözött a Magyar utcába, ahol még három gyermekük született.

Az főiskolai évek alatt elsajátított klasszikus képzőművészetet művelő házaspár Etyekre érkezésekor ismerkedett meg igazán a természetes anyagokkal, és az azokkal való technikákkal. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején Csókos Varga Györgyi az Etyekre telepített székely asszonyoktól sajátította el a szövés-fonás mesterségét. Szövőházat alapított, ahol a helyi asszonyokkal a magyar népi szőttes-kultúrát élesztették újra és adták tovább a fiatal nemzedéknek. Csákvári Nagy Lajos pedig a faszobrászatot tanította a helyi és az ország különböző részeből érdeklődő fiataloknak. A szobrászat, a szövés, fonás, ez a fajta népi művészet összeolvadt életükben a klasszikus alkotómunkával. Ebben a szellemben nevelték fel nyolc gyermeküket is, akik mindannyian hordozzák és örökítik szüleik művészetét, alkotói hagyatékát. A “Nagy Család” és a köréjük csoportosult művésztársak és tanítványok alkották az Etyeki Műhelyt.

A családi kapcsolatok és a szellemi hovatartozás révén a Nomád nemzedék mozgalom szerves részét alkották, melynek hamar ikonikus központjává és találkozóhelyévé vált a Magyar utcai ház. Az itt zajlott alkotótáborok résztvevői a hagyományos mesterségek fogásain túl azt a szemléletet is elsajátították, amelyet a Nomád nemzedék is képviselt. Amit a népzene és a néptánc számára a táncház mozgalom jelentett, azt jelentette a tárgyi anyanyelv szempontjából az Etyeki Műhely, amelynek résztvevői a kultúra és a művészet mentén szerveződő közösséggé váltak. A képzőművész házaspár által létrehozott családi alkotóműhely szellemisége sok ma élő művészre hatással volt. Emlékük megőrzése közösségünk felelőssége. Az ő példájuk mutatja, hogy a kézműves hagyományokon alapuló képzőművészeti szemlélet a múltban felhalmozott értékes ismereteket organikusan integrálja a jelenkor művészetébe, és ez a jelenség a képzőművészeten túl a kultúra más területeire is igaz.