Kiállításaink

Losonczi Béla képzőművész kiállítása

Újratervezve. Újjászületve.

2024. 02. 29. – 2024. 04. 05.

Losonczi Béla Marosvásárhelyen született 1974-ben. Gyermek-éveit Nyárádszentlászlón töltötte. Már ekkor nagy kedvvel és tehetséggel rajzolt-festett, s ez a szenvedélye megmaradt a család 1982-es áttelepülése után is. Felvették a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumba, majd 2003-tól a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytathatta tanulmányait, ahol többek között Kis-Tóth Ferenc festőművész volt a mestere. 2009-ben a diplomaszerzés előtt sztrókot kapott. Úgy tűnt, hogy ígéretes pályáját végleg derékba töri tragikus betegsége, de nem így történt: erős akarattal – lebénult jobbját helyettesítendő – megtanult bal kézzel rajzolni és festeni. Ugyan bottal jár, és beszédképessége, szókincse is csak a töredéke a réginek, egészen különös, meglepő képi ötleteket, visszatérő vizuális témákat- és motívumokat, leleményes anyagkombinációkat, szokatlan tárgyösszeállításokat alkalmazó speciális lelki érzékenységét, mély érzelemgazdagságát, művészi kifejező- és komponálókészségét, finom színérzékét, fantáziáját nem veszítette el, amely elemi erővel, kreatív ösztönnel tör a felszínre. Losonczi Béla a szó műfaji, orvosi, egzisztenciális és drámai értelmében is par excellence art brut alkotóvá vált. Olyan művésszé, akinek bizarr hamvasságát és üde nyerseségét, utánozhatatlan egyediségét, naiv báját és zavarba ejtő varázslatosságát munkáinak bőséges áradása igazolja. Novotny Tihamér

Lantos István fényképei

Tarnóczi Balázs videója

Információk

MEGNYITÓ: 2024.02.29. 18:00 óra

KURÁTOR: NOVOTNY TIHAMÉR MMA Életút-díjas művészeti író, a Kortárs folyóirat képzőművészeti rovatának szerkesztője

KÖSZÖNTŐT MOND: LUCZA GYULA az Etyeki Műhely Alapítvány kuratóriumi elnöke

MEGNYITJA: NOVOTNY TIHAMÉR MMA Életút-díjas művészeti író, a Kortárs folyóirat képzőművészeti rovatának szerkesztője

KÖZREMŰKÖDIK: LŐRINSZKY ATTILA gordonművész

//

HELYSZÍN: 2091 Etyek, Magyar utca 65.

//

MEGTEKINTHETŐ: 2024.04.05-ig, kedd-péntek 10-17 óra között, vagy előzetes egyeztetés alapján: +36 20 622 8123 / hello@etyekimuhely.hu

//

TÁMOGATÓK:

Kulturális és Innovációs Minisztérium
Nemzeti Kulturális Alap

Magyar Művészeti Akadémia

Begavill Kft.